EU gazdasági jelentés: recesszió és bizonytalanság

MEGOSZTÁS:

A koronavírus-járvány alapjaiban rázta meg a globális és az uniós gazdaságot, és igen súlyos társadalmi-gazdasági következményekkel jár. Mind uniós, mind nemzeti szinten gyors és átfogó szakpolitikai válaszintézkedések valósultak meg, ám az uniós gazdaság idén még így is példátlan mértékű recesszióra számíthat.
A 2020. tavaszi gazdasági előrejelzés szerint az euróövezet gazdasága 2020-ban 7,75%-os rekordmértékben fog zsugorodni, majd 2021-ben 6,25%-os növekedésre van kilátás. Az EU gazdasága a várakozások szerint 2020-ban 7,5%-kal zsugorodik, míg 2021-ben megközelítőleg 6%-kal bővül. Az EU-ra és az euróövezetre vonatkozó növekedési előrejelzések a 2019. őszi gazdasági előrejelzéshez képest mintegy kilenc százalékponttal lefelé módosultak.

Az uniós gazdaságot ért sokk szimmetrikus, amennyiben a világjárvány az összes tagállamot érintette, ugyanakkor mind a 2020. évi termelés visszaesése (ami a lengyelországi –4,25%-tól a görögországi –9,75%-ig terjed), mind a 2021. évi fellendülés mértéke terén jelentős eltérésekre kell számítani. Minden tagállam tekintetében elmondható, hogy a gazdaságélénkülés nem csupán a világjárvány adott országban való alakulásán, hanem a helyi gazdaság szerkezetén és a stabilizáló szakpolitikai intézkedések bevezetésére való tagállami képességen is fog múlni. Az uniós gazdaságok kölcsönös függőségéből adódóan pedig az egyes tagállamok fellendülésének dinamikája más tagállamok fellendülésének erőteljességére is hatással lesz.

Valdis Dombrovskis, az emberközpontú gazdaságért felelős ügyvezető alelnök így nyilatkozott: „A jelenlegi szakaszban csupán előzetesen tudjuk felbecsülni, hogy a koronavírus milyen mértékű és súlyosságú sokkot okozott gazdaságainkban. Míg a globális gazdaságot sújtó közvetlen következmények messze túltesznek a pénzügyi válság okozta károkon, a hatás mélysége attól függ, hogy miként alakul a világjárvány, és képesek vagyunk-e biztonságosan újraindítani és azután fellendülési pályára állítani gazdasági tevékenységünket. Szimmetrikus sokkról van szó: valamennyi uniós tagállam érintett és az idei évben mindegyikben recesszióra van kilátás. Az EU és a tagállamok már megállapodtak a járvány hatásainak enyhítésére irányuló rendkívüli intézkedésekről. Kollektív fellendülésünk záloga, hogy továbbra is határozott és összehangolt válaszintézkedéseket hozzunk uniós és nemzeti szinten egyaránt. Együtt erősebbek vagyunk.”

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos hozzáfűzte: „Európa a nagy gazdasági világválság óta példa nélkül álló gazdasági sokkot él most át. A recesszió mélysége és a fellendülés mértéke egyaránt egyenetlen lesz, és ezek alakulását a lezárások feloldásának sebessége, az olyan szolgáltatási ágazatok, mint az idegenforgalom egyes gazdaságokban betöltött jelentősége, valamint az egyes országok pénzügyi forrásai fogják meghatározni. Az ilyen egyenetlenség ugyan fenyegetést jelent az egységes piacra és az euróövezetre nézve, ám határozott, közös európai fellépéssel ez enyhíthető. Fel kell nőnünk ehhez a kihíváshoz.”

A növekedést ért hatalmas csapást részleges élénkülés követi
A koronavírus-járvány erősen rányomta bélyegét a fogyasztói kiadásokra, az ipari termelésre, a beruházásokra, a kereskedelemre, a tőkeáramlásra és az ellátási láncokra. A járvány megfékezésére irányuló intézkedések fokozatosan várható enyhítése minden bizonnyal megteremti a kilábalás kereteit. A várakozások szerint ugyanakkor az EU gazdasága 2021 végére még nem fogja maradéktalanul behozni az idei év veszteségeit. A beruházás visszafogott marad, és a munkaerőpiac sem áll helyre teljesen.

Az uniós és a nemzeti válságkezelési szakpolitikai intézkedések hatékonyságának folyamatos fenntartása elengedhetetlen lesz a gazdasági károk korlátozása és a gyors és erőteljes fellendülés elősegítése szempontjából, aminek nyomán a gazdaságok fenntartható és inkluzív növekedési pályára állhatnak.

Számolni kell a munkanélküliség növekedésével, amit határozott szakpolitikai intézkedésekkel kell megfékezni

Bár csökkentett munkaidős foglalkoztatás, bértámogatások és a vállalkozásoknak nyújtott támogatások révén igyekeznek féken tartani a munkahelyek megszűnését, a koronavírus-járvány súlyosan fogja érinteni a munkaerőpiacot.

A munkanélküliségi ráta az euróövezetben az előrejelzések szerint a 2019. évi 7,5%-ról 2020-ban 9,5%-ra emelkedik, majd 2021-ben 8,5%-ra esik vissza. Az EU-ban a munkanélküliségi ráta várhatóan a 2019. évi 6,7%-ról 2020-ban 9%-ra nő, majd 2021-ben 8% körüli szintre mérséklődik.

Egyes tagállamokban a munkanélküliségi ráta jelentősebb mértékben fog nőni, mint másokban. Különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak azok a tagállamok, ahol magas a rövid távú szerződéssel foglalkoztatottak aránya, valamint ahol a munkaerő jelentős része az idegenforgalomtól függ. A munkaerőpiacra újonnan belépő fiatalok ugyancsak nehezebben fognak első állást találni.

Zuhan az infláció
A kereslet visszaesése és az olajárak mélyrepülése miatt idén a fogyasztói árak lényeges csökkenésére lehet számítani, és mindez együttesen több mint ellensúlyozza a világjárvánnyal összefüggő ellátási zavarok által okozott elszigetelt áremelkedéseket.

Az euróövezetben a harmonizált fogyasztói árindex (HICP) alapján mért infláció az előrejelzések szerint 2020-ban 0,2%, 2021-ben pedig 1,1% lesz. Az EU egészét tekintve 2020-ban 0,6%-os, 2021-ben pedig 1,3%-os infláció várható.

A határozott szakpolitikai intézkedések nyomán emelkedik a költségvetési hiány és az államadósság
A tagállamok határozott költségvetési intézkedéseket hoztak a világjárvány okozta gazdasági károk enyhítésére. Az olyan automatikus stabilizátorok, mint például a szociális ellátás kifizetése a diszkrecionális költségvetési intézkedésekkel társítva minden bizonnyal a kiadások növekedéséhez fognak vezetni. Következésképpen az előrejelzés szerint az euróövezeti és az uniós összesített, GDP-arányos költségvetési hiány a 2019. évi mindössze 0,6%-ról 2020-ban körülbelül 8,5%-ra ugrik, majd 2021-ben nagyjából 3,5%-ra esik vissza.

A GDP-arányos államadósság a 2014 óta tartó csökkenő tendenciától eltérve ismét növekedni fog. Ez a mutató az euróövezetben a számítások szerint a 2019. évi 86%-ról 2020-ban 102,75%-ra nő, majd 2021-ben 98,75%-ra mérséklődik. Az EU egészét tekintve a 2019. évi 79,4% után idén mintegy 95 %-os, jövőre pedig 92 %-os érték várható.

Kivételesen nagy fokú bizonytalanság és lefelé mutató kockázatok
A tavaszi előrejelzést a megszokottnál nagyobb mértékű bizonytalanság övezi. Az előrejelzés a koronavírus-járvány, illetve az annak megfékezésére irányuló intézkedések alakulására vonatkozó feltételezéseken alapul. Az előrejelzés alapforgatókönyve szerint a lezárásokat májustól kezdődően fokozatosan feloldják.
A mostani előrejelzéshez kapcsolódó kockázatok szintén rendkívül magasak és túlnyomórészt lefelé mutatnak.
Egy, a jelenlegi feltételezésekhez képest súlyosabb és elhúzódóbb világjárvány következtében a GDP-visszaesés lényegesen meghaladhatja az alapforgatókönyvben szereplő becslést. Erős és időszerű, uniós szintű közös gazdaságélénkítési stratégia hiányában fennáll a kockázata annak, hogy a válság komoly torzulásokhoz vezethet az egységes piacon belül, és állandósulhatnak az euróövezeti tagállamok közti gazdasági, pénzügyi és társadalmi különbségek. Annak a kockázata is fennáll, hogy a világjárvány drasztikusabb és tartósabb változásokat idézhet elő a globális értékláncokhoz és a nemzetközi együttműködéshez való hozzáállás terén, ami hátrányosan érintené a rendkívül nyitott és összekapcsolt európai gazdaságot. Mindemellett a csődök és a tartós munkaerőpiaci károk folytán a világjárvány maradandó sebeket is okozhat a gazdaságban.
Az EU és az Egyesült Királyság közötti átmeneti időszak után a vámok esetleges bevezetése ugyancsak visszavetheti a növekedést, bár az EU-ban kisebb mértékben, mint az Egyesült Királyságban.

Egyesült Királyság: tisztán technikai feltételezéseken alapuló előrejelzés

Mivel az EU és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolat még nem kristályosodott ki, a 2021-re vonatkozó előrejelzések azon a tisztán technikai feltételezésen alapulnak, hogy a kereskedelmi kapcsolatok tekintetében fennmarad a jelenlegi állapot. Ez kizárólag előrejelzési célokat szolgál, és nem az EU és az Egyesült Királyság között a jövőbeli kapcsolatukról zajló tárgyalások kimenetelére vonatkozó előrejelzést vagy becslést tükröz.

Fotó: by Maria_Domnina from Pixabay

KOMMENTEK

Név

állam,50,Baranya megye,18,Baranya Megyei Prima Díj,6,Bóly,4,Dávid Ferenc,14,Európai Unió,6,foglalkoztatás,43,gazdaság,115,hitel,14,kkv,45,Mohács,3,NAV,18,Pécs,5,tagvállalkozás,5,VOSZ,23,VOSZ Baranya Megyei Szervezet,18,
ltr
item
VOSZ Baranya Megyei Szervezet: EU gazdasági jelentés: recesszió és bizonytalanság
EU gazdasági jelentés: recesszió és bizonytalanság
https://1.bp.blogspot.com/-LC37qMypdFQ/XrPTm0RPGeI/AAAAAAAAV9o/LRIwU44GR4YccIzV0FkiiZVgYaGiXdbawCLcBGAsYHQ/s320/euro-1863441_1280.jpg
https://1.bp.blogspot.com/-LC37qMypdFQ/XrPTm0RPGeI/AAAAAAAAV9o/LRIwU44GR4YccIzV0FkiiZVgYaGiXdbawCLcBGAsYHQ/s72-c/euro-1863441_1280.jpg
VOSZ Baranya Megyei Szervezet
http://www.voszbaranya.hu/2020/05/eu-gazdasagi-jelentes-recesszio-es.html
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/2020/05/eu-gazdasagi-jelentes-recesszio-es.html
true
6053604088147815524
UTF-8
Az összes bejegyzés betöltve Nem találunk bejegyzéseket. Az összes megtekintése Tovább olvasom! Válasz Válasz törlése Törlés By Kezdőoldal OLDALAK BEJEGYZÉSEK Nézzük az összeset! MÉG EZEKET IS AJÁNLJUK! CÍMKE ARCHÍVE KERESÉS ÖSSZES BEJEGYZÉS Not found any post match with your request Vissza az elejére Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Mon Tue Wed Thu Fri Sat Január Február Március Április Május Junius Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Mar Apr Május Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec just now 1 perccel korábban $$1$$ minutes ago 1 órával korábban $$1$$ hours ago Tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago több mint 5 héttel ezelőtt Követők Kövessen THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Másolja ki a teljes kódot! Jelölje ki a teljes kódot! All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy