Technológiai fejlesztésbe kezd a pécsi Rovitex

MEGOSZTÁS:

Nagy hatékonyságú és környezettudatos textil-impregnálási technológia kifejlesztésébe kezd a pécsi Rovitex Hungária Kft. egy több mint 425 millió forintos projekt keretében.

Az 1996-ban alapított, magyar tulajdonú függönygyártó és nagykereskedelmi cég a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretén belül mintegy 383 millió forintos - felerészben visszatérítendő - támogatást nyert el. A 2022 januárjában záruló projekt összköltségvetése 425 millió forint. A Rovitex Kft. lakástextíliák importjával és exportjával, a hazai nagykereskedelmi tevékenységgel és gyártással foglalkozik. A cég közleménye szerint a vállalat a támogatás segítségével egy olyan környezettudatos textil-impregnálási technológiát szeretne kifejleszteni, amely alkalmas a gombákat, baktériumokat semlegesítő, úgynevezett antimikrobális, antibakteriális szövetek nagyüzemi előállítására.

Mint írták, a manapság elterjedt, egyebek mellett az egészségügyben is alkalmazott textil szövetek viszonylag nagy fajlagos felülettel rendelkeznek, így a kórokozók is jobban megtapadnak rajtuk, szaporodásnak indulnak. Egy hagyományos textília esetében ez problémát jelent, mutattak rá, egy antibakteriális textil esetében viszont előnyt jelent. Az új típusú szövet kifejlesztése érdekében összesen egy teljesen új, kutatás-fejlesztési bázist, impregnáló üzemet és gépsort is magában foglaló üzemegységet építene a Rovitex. A létesítményben folyik majd az impregnálószer és az impregnálási technológia kifejlesztése, tudományos vizsgálatai, minőség-ellenőrzése és a nagyüzemi gyártás.

Kitértek arra, hogy az elhasználódott impregnált textíliák újrahasznosítása is megvalósul a beruházás után, így a szövetből eltávolított az impregnálószer maradványait újra felhasználhatják, míg a megmaradt tisztított textileket egyéb ipari célokra értékesítik, használják fel. A 2018-ban 65 főt foglalkoztató Rovitex Hungária Kft. tavalyelőtt 2,3 milliárd forint árbevételt és 75 millió forint adózott nyereséget ért el. Az azt megelőző évben árbevételük 2,2 milliárd forint volt és 98 millió forintos eredményt könyveltek el.

Forrás: MTI
Fotó: Rovitex.hu

KOMMENTEK

Név

állam,51,Baranya megye,18,Baranya Megyei Prima Díj,6,Bóly,4,Dávid Ferenc,14,Európai Unió,6,foglalkoztatás,43,gazdaság,117,hitel,15,kkv,47,Mohács,3,NAV,18,Pécs,5,tagvállalkozás,5,VOSZ,23,VOSZ Baranya Megyei Szervezet,18,
ltr
item
VOSZ Baranya Megyei Szervezet: Technológiai fejlesztésbe kezd a pécsi Rovitex
Technológiai fejlesztésbe kezd a pécsi Rovitex
https://1.bp.blogspot.com/-4_ZAd3K31IA/Xl5CX3DZNcI/AAAAAAAAUu4/n1lXEddEcUgSiWECFDwnzteVDPCbF5R6gCLcBGAsYHQ/s320/rovitex_irodahaz.jpg
https://1.bp.blogspot.com/-4_ZAd3K31IA/Xl5CX3DZNcI/AAAAAAAAUu4/n1lXEddEcUgSiWECFDwnzteVDPCbF5R6gCLcBGAsYHQ/s72-c/rovitex_irodahaz.jpg
VOSZ Baranya Megyei Szervezet
http://www.voszbaranya.hu/2020/03/technologiai-fejlesztesbe-kezd-pecsi.html
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/2020/03/technologiai-fejlesztesbe-kezd-pecsi.html
true
6053604088147815524
UTF-8
Az összes bejegyzés betöltve Nem találunk bejegyzéseket. Az összes megtekintése Tovább olvasom! Válasz Válasz törlése Törlés By Kezdőoldal OLDALAK BEJEGYZÉSEK Nézzük az összeset! MÉG EZEKET IS AJÁNLJUK! CÍMKE ARCHÍVE KERESÉS ÖSSZES BEJEGYZÉS Not found any post match with your request Vissza az elejére Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Mon Tue Wed Thu Fri Sat Január Február Március Április Május Junius Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Mar Apr Május Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec just now 1 perccel korábban $$1$$ minutes ago 1 órával korábban $$1$$ hours ago Tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago több mint 5 héttel ezelőtt Követők Kövessen THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Másolja ki a teljes kódot! Jelölje ki a teljes kódot! All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy