A VOSZ társelnöke lett az OECD KKV Bizottságának alelnöke

MEGOSZTÁS:

Kovács Patrik lett az OECD BIAC KKV Bizottságának alelnöke. A VOSZ társelnöke, aki egyben a FIVOSZ alapítója is, az egyik legfiatalabb vezetője lett a Párizsi székhelyű, nemzetközi gazdasági szervezetnek.
Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) a világ egyik legfontosabb globális kormányközi szervezete, melynek célja, hogy segítse a tagállamok kormányait a lehető legjobb gazdasági és szociális politikák kialakításában.
Kovács ezentúl a BIAC-ban, az OECD Gazdasági Tanácsadótestületében fogja koordinálni a munkát és támogatni az OECD tagállamait minél hatékonyabb stratégiák kialakításában a kis-és közepes vállalkozók számára.
„Nagy lehetőségnek tartom, hogy Magyarország ilyen fontos pozícióból és ilyen meghatározó fórumon keresztül támogathatja a vállalkozáskat, amelyhez remek hátteret szolgáltat a Vállalkozók-és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mint az OECD BIAC tagszervezete“ – mondta Kovács Patrik.
Véleménye szerint „itt az ideje, hogy nemzetközi szinten is beszéljünk róla és megoldásokat találjunk olyan fontos kérdésekre, mint a vállalkozói szektor sürgető generáció váltása, a fiatalok vállalkozóvá válása vagy a kisvállalkozások finanszírozásának kérdése.“

KOMMENTEK

Név

állam,36,Baranya megye,12,Baranya Megyei Prima Díj,2,Bóly,1,Dávid Ferenc,13,foglalkoztatás,30,gazdaság,75,hitel,12,kkv,28,Mohács,3,NAV,10,Pécs,5,tagvállalkozás,5,VOSZ,15,VOSZ Baranya Megyei Szervezet,12,
ltr
item
VOSZ Baranya Megyei Szervezet: A VOSZ társelnöke lett az OECD KKV Bizottságának alelnöke
A VOSZ társelnöke lett az OECD KKV Bizottságának alelnöke
https://2.bp.blogspot.com/-4YbJjy232ak/WxE0NTZ1kvI/AAAAAAAAKDg/DdjbIGh-vmsOD2fX0rtMTd3KdMJuLnJAQCLcBGAs/s320/kovacs_patrik_fivosz_vosz_800.jpg
https://2.bp.blogspot.com/-4YbJjy232ak/WxE0NTZ1kvI/AAAAAAAAKDg/DdjbIGh-vmsOD2fX0rtMTd3KdMJuLnJAQCLcBGAs/s72-c/kovacs_patrik_fivosz_vosz_800.jpg
VOSZ Baranya Megyei Szervezet
http://www.voszbaranya.hu/2018/06/a-vosz-tarselnoke-lett-az-oecd-kkv.html
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/2018/06/a-vosz-tarselnoke-lett-az-oecd-kkv.html
true
6053604088147815524
UTF-8
Az összes bejegyzés betöltve Nem találunk bejegyzéseket. Az összes megtekintése Tovább olvasom! Válasz Válasz törlése Törlés By Kezdőoldal OLDALAK BEJEGYZÉSEK Nézzük az összeset! MÉG EZEKET IS AJÁNLJUK! CÍMKE ARCHÍVE KERESÉS ÖSSZES BEJEGYZÉS Not found any post match with your request Vissza az elejére Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Mon Tue Wed Thu Fri Sat Január Február Március Április Május Junius Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Mar Apr Május Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec just now 1 perccel korábban $$1$$ minutes ago 1 órával korábban $$1$$ hours ago Tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago több mint 5 héttel ezelőtt Követők Kövessen THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Másolja ki a teljes kódot! Jelölje ki a teljes kódot! All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy