Indul a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet

MEGOSZTÁS:

Megkezdte működését a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet, amely számos előnyt biztosít a foglalkoztatásban, úgy a munkavállaló, mint a munkáltató számára egyaránt. Az alapítók elsődleges célja, hogy a takarékok vállalati ügyfeleitől nyugdíjba ment dolgozókat a vállalkozói szektorban visszafoglalkoztassák. A tagfelvételi kérelmeket a szövetkezet budapesti székhelyén és jellemzően a megyeszékhelyeken, nagyobb településeken a takarékszövetkezeti fiókokon belül kialakítandó nyugdíjas szövetkezeti irodákban lehet benyújtani.

Azt a munkáltatót, aki egy nyugdíjas magánszemélyt a Szövetkezet közbeiktatásával foglalkoztat, nem terheli társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség, szabadság kiadása és a táppénz, betegszabadság kifizetése. A munkavállaló számára pedig azért előnyös, mert munkaidejét rugalmasan saját döntése alapján osztja be,a foglalkoztatása nem érinti a nyugdíjas viszonyait, keresetének nincs felső korlátja.

A nyugdíjas szövetkezetben kialakult feladatmegosztásból adódóan a magánszemélyek regisztrációját a takarékszövetkezeti, illetve VOSZ irodák végzik, a foglalkoztatással járó konkrét teendők – munkavállalói, munkáltatói oldalon egyaránt – a területi vezetők feladatát képezi.
A Baranya megyei területi képviselet
Dr. Kiss Endre, területi vezető
Telefonszám: (20) 937-24-01
E-mail: dr.kiss.endre@takarekmunk a.hu
Takarékszövetkezeti iroda:
Vörös Gyuláné
Telefonszám: (72) 239-789
Cím: 7634 Pécs, Uránváros Páfrány u. 2/a.
Nyugdíjas szövetkezetek megalakulását a szövetkezeti törvény június 23-i módosítása teszi lehetővé, amely július 1-jén lépett hatályba. Eszerint a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek azzal a céllal jönnek létre, hogy segítsenek a még aktív időskorúakat munkához juttatni, ennek révén javulhat a szövetkezeti tagok gazdasági és szociális helyzete, egyben átadhatják az évtizedeken át felhalmozódott tudásukat, szakmai és élettapasztalatukat a fiatalabbaknak.

A nyugdíjas szövetkezet tagjai kizárólag magánszemélyek lehetnek, akik személyesen is közreműködnek a szövetkezet tevékenységében. Ez azt jelenti, hogy dolgozniuk kell annál a vállalatnál, amellyel a nyugdíjas szövetkezet megállapodott tagjai foglalkoztatásáról. Ezek mellett az is feltétel, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagjai közül a tagok 90 százalékának öregségi nyugdíjban kell részesülnie. A nyugdíjas szövetkezet tagjainak a szövetkezet alapszabályában meghatározott tagdíjat kell fizetniük.

Az adózási feltételek kedvezőek ahhoz, hogy a vállalatok minél több nyugdíjast visszafoglalkoztassanak. A szövetkezeten keresztül végzett munkára ugyanis csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetni, ami azt jelenti, hogy a jelenleg már dolgozó nyugdíjasoknak is érdemes belépniük, miközben a nyugdíjba készülőket az eddiginél vonzóbb feltételekkel lehet tovább foglalkoztatni. A cégeknek azért előnyös e konstrukció, mert a munkavégzés költségét nem terhelik a közterhek. Ráadásul lehetőség van arra is, hogy a mindenkori – az idén 138 ezer forintos – minimálbér erejéig étkezési utalványt adjanak a nyugdíjas-szövetkezetek dolgozóinak, akár szja-mentesen. A nyugdíjas szövetkezeti tagok nyugdíját nem érinti a foglalkoztatás, azt továbbra is megkapják a szövetkezeten keresztül dolgozók.

Amennyiben a közérdekű nyugdíjas szövetkezetnek eredménye képződik, abból úgynevezett közösségi alapot képez. Az ebben az alapban összegyűlt pénzt kizárólag a szövetkezet tagjának vagy vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozójának a szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális jellegű szükségleteinek kielégítésére szabad felhasználni.

Fotó: Photo by Nick Karvounis on Unsplash

KOMMENTEK

Név

állam,38,Baranya megye,12,Baranya Megyei Prima Díj,2,Bóly,1,Dávid Ferenc,14,foglalkoztatás,32,gazdaság,80,hitel,12,kkv,31,Mohács,3,NAV,10,Pécs,5,tagvállalkozás,5,VOSZ,18,VOSZ Baranya Megyei Szervezet,13,
ltr
item
VOSZ Baranya Megyei Szervezet: Indul a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet
Indul a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet
https://2.bp.blogspot.com/-W4DbmVGXjGw/Wp2aCFYDGuI/AAAAAAAAHeM/TTHbSXiCK0EtA9aY-gPfBoKMv1CaHAbBgCLcBGAs/s320/nyugd%25C3%25ADjas_szovetkezet_nick-karvounis-381270-unsplash.jpg
https://2.bp.blogspot.com/-W4DbmVGXjGw/Wp2aCFYDGuI/AAAAAAAAHeM/TTHbSXiCK0EtA9aY-gPfBoKMv1CaHAbBgCLcBGAs/s72-c/nyugd%25C3%25ADjas_szovetkezet_nick-karvounis-381270-unsplash.jpg
VOSZ Baranya Megyei Szervezet
http://www.voszbaranya.hu/2018/03/indul-takarekos-kozerdeku-nyugdijas.html
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/2018/03/indul-takarekos-kozerdeku-nyugdijas.html
true
6053604088147815524
UTF-8
Az összes bejegyzés betöltve Nem találunk bejegyzéseket. Az összes megtekintése Tovább olvasom! Válasz Válasz törlése Törlés By Kezdőoldal OLDALAK BEJEGYZÉSEK Nézzük az összeset! MÉG EZEKET IS AJÁNLJUK! CÍMKE ARCHÍVE KERESÉS ÖSSZES BEJEGYZÉS Not found any post match with your request Vissza az elejére Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Mon Tue Wed Thu Fri Sat Január Február Március Április Május Junius Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Mar Apr Május Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec just now 1 perccel korábban $$1$$ minutes ago 1 órával korábban $$1$$ hours ago Tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago több mint 5 héttel ezelőtt Követők Kövessen THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Másolja ki a teljes kódot! Jelölje ki a teljes kódot! All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy