Átadtuk az idei Baranya Megyei Prima Díjakat!

MEGOSZTÁS:

A VOSZ Baranya Megyei Szervezete az elnökség által elfogadott stratégia mentén haladva idén sem a megyeszékhelyen, hanem ezúttal Mohácson rendezte meg az immáron 11. Baranya Megyei Prima Díjátadó gálát.
Az eseményről a mohácsi önkormányzat lapja számolt be.

A házigazdai szerepet idén Mohács vállalta, a gála az önkormányzat dísztermében volt.
 A Prima Primissima Díjat Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával 2003-ban alapította. Az elismerés célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében – ismertette a díjátadó gála moderátora, Zámbori Bíró Tamás, a VOSZ megyei titkára.
Mint az elhangzott, s Prima Díj a Prima Primissima megyei kistestvére, amit 2007 óta ítélnek oda Baranyában, három kategóriában. A kategóriák viszont változnak, leggyakrabban a sport, tudomány, művészet kiemelkedő egyéniségei és kollektívái közül választanak, idén a sajtó, az irodalom, valamint a képzőművészet volt a célterület, s emellett hagyományosan az év megyei vállalkozóját is jutalmazzák.
Az eseményen részt vett dr. Lovassy Tamás, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának delegáltja, illetve a meghívott díjátadó pénzintézeti, kamarai, társasági és települési vezetők sorában Szekó József polgármester is.
Míg a Prima díjasok munkásságát a levetített kisfilmből ismerhette meg a gála közönsége, Szekó József köszöntőjében a kis- és középvállalkozóknak a gazdaság fejlesztése érdekében a foglalkoztatás terén vállaltak fontosságát emelte ki.
– Az önkormányzatok csupán az infrastruktúra biztosításával, – mint az óvoda, bölcsőde, iskola, az egészségügyi szolgáltatás megléte, vagy a színvonalas kulturális kínálat – a helyi adók mértékével, valamint telephelyek kialakításával tud hozzájárulni a gazdaságfejlesztéshez. Ám mindezek nem termelő beruházások, ezért Baranya a depressziós gazdasági helyzetéből csak kormányzati segítséggel fog kilábalni – hangsúlyozta Mohács polgármestere.
A rendezvényen jelentette be Tímár Lajos, a VOSZ Baranya megyei elnöke, hogy az országos Év Vállalkozója Díjra a VOSZ megyei elnöksége Dömös Gábort, a pécsi Dömös-Plast Kft. ügyvezetőjét, valamint Kalocsai Istvánt, a mohácsi Pannon-Montex Kft. ügyvezetőjét jelölték.
A gálán színvonalas műsorukkal bizonyították – Horváthy Lenke Népdalköre tagjai, Dombai Csilla, Hajzer Réka, Horváth Vivien, Nagy Kincső és Rostás Dóra, továbbá az Újhold Néptánc Együttes fellépői, a Mohácsról elszármazott Majsai Júlia énekes és a Schneider Lajos Művészeti Iskola Total Brass rézfúvós együttese tagjai, Borics Attila, Hahner Máté, Huber Balázs, Kató Máté, Szilágyi András, Hahner Róbert –, hogy Mohács méltó házigazdája volt a rangos megyei eseménynek.

Berta Mária







KOMMENTEK

Név

állam,36,Baranya megye,12,Baranya Megyei Prima Díj,2,Bóly,1,Dávid Ferenc,14,foglalkoztatás,31,gazdaság,77,hitel,12,kkv,29,Mohács,3,NAV,10,Pécs,5,tagvállalkozás,5,VOSZ,17,VOSZ Baranya Megyei Szervezet,13,
ltr
item
VOSZ Baranya Megyei Szervezet: Átadtuk az idei Baranya Megyei Prima Díjakat!
Átadtuk az idei Baranya Megyei Prima Díjakat!
https://i.ytimg.com/vi/p2t2RvFKdT4/hqdefault.jpg
https://i.ytimg.com/vi/p2t2RvFKdT4/default.jpg
VOSZ Baranya Megyei Szervezet
http://www.voszbaranya.hu/2017/10/atadtuk-az-idei-baranya-megyei-prima.html
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/2017/10/atadtuk-az-idei-baranya-megyei-prima.html
true
6053604088147815524
UTF-8
Az összes bejegyzés betöltve Nem találunk bejegyzéseket. Az összes megtekintése Tovább olvasom! Válasz Válasz törlése Törlés By Kezdőoldal OLDALAK BEJEGYZÉSEK Nézzük az összeset! MÉG EZEKET IS AJÁNLJUK! CÍMKE ARCHÍVE KERESÉS ÖSSZES BEJEGYZÉS Not found any post match with your request Vissza az elejére Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Mon Tue Wed Thu Fri Sat Január Február Március Április Május Junius Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Mar Apr Május Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec just now 1 perccel korábban $$1$$ minutes ago 1 órával korábban $$1$$ hours ago Tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago több mint 5 héttel ezelőtt Követők Kövessen THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Másolja ki a teljes kódot! Jelölje ki a teljes kódot! All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy