Több lendület, törődés, kevesebb lojalitás: kutatták a Z-generációt

MEGOSZTÁS:

Barátkozós főnököt szeretnének, lendületet és tanulást ígérnek, rugalmas munkaidőben, vidám csapattal és inspiráló környezetben dolgoznának a Z generáció tagjai – derül ki a Monster.hu állásportál és a Future Work Festival közös gyorsfelméréséből. Az 1996 után született generáció tagjait arról kérdezték, hogy gyakornokként milyen értékeket tudnának nyújtani egy vállalat számára, és cserébe mit várnak el leendő munkaadójuktól, munkahelyüktől. A válaszok arra is rávilágítottak, hogy a fiatalok fizetésről alkotott elképzelése még mindig magasan túlszárnyalja a realitást.

Törődést kérnek leendő főnöküktől
Igazolódott az a feltételezés, miszerint a Z generációnak kiemelten fontos a visszajelzés. A fiatalok a „Mit vársz el egy jó főnöktől?” kérdésre szabadon válaszolhattak. A vezető irányába támasztott top kívánságok elsősorban a törődés, az odafigyelés, az emberség, a segítőkészség, az emberekkel való bánásmód lettek. Elvárják főnökeiktől, hogy ismerjék és emberként kezeljék őket, nem akarnak a munka világára jellemző hierarchikus, tekintélyelvű vezetőt. „Ne utasítgasson, ne parancsoljon, ne dirigáljon, kezeljen egyenrangúan mindenkit, legyen barátságos, és lehessen vele laza kapcsolatot kialakítani” – mondják. Csak ezek után elvárás részükről a határozottság és a magabiztosság, míg a szakmai hozzáértés egészen a lista végén kullog. „Amerikában 2000 fiatal vett részt Z generációt vizsgáló kutatásunkban, az ottani fiatalok a jó fizetés mellé olyan főnököt szeretnének, akit tisztelni is lehet. Az itthoni válaszok viszont azt sejtetik, hogy a leendő főnöktől inkább szülői jellegű támogatást várnak, pedig a valóságban a főnök-beosztott viszony két felnőtt kapcsolatán alapul, ahol a vezetőnek útmutató szerepe van, ami persze nem zárja ki az odafigyelést. A válaszokból úgy tűnik, hogy nem érzik magukat biztonságban, ezért a biztonságérzést kell megerősíteni bennük ahhoz, hogy egy munkahelyen kibontakozhassanak és megmutathassák, hogy mire képesek” – mondja Zétényi Anna, a Monster.hu állásportál ügyvezetője.

Lendületet többen, lojalitást kevesen ajánlanak
Arra a kérdésre, hogy „Mik azok az értékek, amiket nyújtani tudnál egy cég számára?” a leggyakoribb válaszok nagyrészt egyeznek a fiatalok erényeinek tartott tulajdonságokkal: lendület, tanulékonyság, pontosság, fejlődés. Érdekesség, hogy a munkahelyeken egyre fontosabb egyéni képesség, mint például a kommunikáció, csak a lista második felében kapott helyett, miközben a meghirdetett pozíciókban az elsők között kérik a munkavállalóktól. Az idegennyelvtudással is kevesen érveltek, ami nem feltétlenül jelenti ennek hiányát. Elképzelhető, hogy ezt többen evidenciaként fogják fel. Ez egyébként az álláshirdetések 75 százalékában alapkövetelmény már a gyakornoki munkakörök esetében is. Élmezőnyben végzett a kreativitás, de a pozitivitást, a vidámságot és a jókedvet is sokan felsorolják értékként. Az önállóság és a segítőkészség csak keveseknek jutott eszébe, a csapatmunka is sereghajtó, míg a lojalitás teljesen a lista végére került.

Rugalmas munkaidőben akarnak dolgozni és nem otthonról
Magasan a rugalmas munkaidő győzött az optimális munkakörnyezet tekintetében. A kívánságok között egy sor stresszcsökkentő tényező szerepel, például a barátságos környezet, a nyitott gondolkodású, őszinte kollégák, a világos, tiszta iroda. Az otthoni távmunkát összesen hárman jelölték meg, ami azt jelzi, hogy ez a generáció szeret közösségben élni és dolgozni, onnan akar inspirációt meríteni. Nem riasztja el őket sem a hétvégi, sem az éjszakai munka, amihez a technológia minden lehetőséget biztosít is számukra. „Ez az első olyan nemzedék, amelyik beleszületett a digitális forradalomba, s bár a Z generáció munkaerőpiaci aránya még csak 3 százalék, néhány év múlva meghatározó szereplők lesznek. Sokan már maguknak teremtenek munkahelyet, de még többen vannak, akik inkább bizonytalanok, és nem tudják mivel szeretnének foglalkozni. Ezt nehezíti, hogy az automatizáció, a robotika és a mesterséges intelligencia térhódításával gyorsan tűnnek el munkahelyek, de helyükön újak is születnek, s ennek a generációnak ebben is óriási szerepe lesz. Ezért is szervezünk májusban egy fesztivált, ahol nemcsak a fiatalokkal, hanem a szülőkkel, pedagógusokkal és mindenkivel, aki dolgozik és érdekli a saját jövője elkezdjünk beszélgetni és együtt gondolkodni a munka jövőjéről és a jövő munkáiról” – mondja Tóth Gergely, a Future Work Festival alapítója.

A Facebook mindent visz
A fiatalok hatékony kommunikációra adott válaszaiból nem meglepő módon kiderül, hogy már nem az email az első. Míg ezt a 19-24-es korosztálynak még a fele használja, addig a 14-18 éveseknek már csak harmada, a Facebook használók aránya viszont 72, illetve 80 százalék a két csoportnál. A fiatalabbaknál 25 százaléknál jár a Snapchat és közel 20 százaléknál az Instagram. Ennek a generációnak szinte anyanyelve a digitális nyelv, szimbiózisban élnek a technikával és ez alól a munkahely sem lehet kivétel. A munkaadóknak ezért nem érdemes a munkahelyen sem elzárni előlük a közösségi médiát.

Fizetési elvárások: még van miből visszavenni
A munkáltatók általában versenyképes fizetéssel, vagy átlagon felüli jövedelemmel kecsegtetnek álláshirdetéseikben, ám ez köszönőviszonyban sincs azzal, amit a gyakornoknak jelentkező fiatalok reálisnak gondolnának. Ha nem kötelező iskolai szakmai gyakorlat keretében történik a diák foglalkoztatása, akkor a minimálbér arányos részét fizeti a munkaadó, vagyis napi 4 óráért idén bruttó 63 750 forintot. A fiatalok többsége talán a munkatapasztalat vagy az információhiány miatt ennél többet akar. A 14-18 év közöttiek mindössze 38%-a jelölt meg 70 ezer forint alatti díjazást, míg negyedük 110 ezer forint feletti bérre tartana igényt. A 19-24 éves korosztály ennél realistább, e sávot mindössze 8 százalékuk jelölte meg. Elmondható, hogy a fiatalok fizetésről alkotott elképzelése még mindig túlszárnyalja a valóságot.
A felmérésrőlA Monster.hu állásportál online kérdőívét 2017. február 1-13. között összesen 100-an töltötték ki. A kitöltők 24 százalék a 14-18, 61 százalék a 19-24, 8 százalék a 25-30 és 7 százalék a 30 év feletti korosztályból. E kutatásban most a 14-24 év közöttiek válaszaira fókuszáltunk. A 14-18 éves korosztály egynegyede dolgozott már életében, valószínűleg többségük diákmunka keretében. A többségnek még nincs munkatapasztalata. Nem meglepő, hogy a 19-24 év közöttiek körében nagyobb a szakmai gyakorlattal rendelkezők aránya, mint a fiatalabbaknál (48% kontra 25%), ám még így is elmondhatjuk, hogy a 19-24-es korcsoport 52 százalékának semmilyen munkatapasztalata nincs. A gyorsfelmérés nem reprezentatív.

KOMMENTEK

Név

állam,38,Baranya megye,12,Baranya Megyei Prima Díj,2,Bóly,1,Dávid Ferenc,14,foglalkoztatás,32,gazdaság,80,hitel,12,kkv,31,Mohács,3,NAV,10,Pécs,5,tagvállalkozás,5,VOSZ,18,VOSZ Baranya Megyei Szervezet,13,
ltr
item
VOSZ Baranya Megyei Szervezet: Több lendület, törődés, kevesebb lojalitás: kutatták a Z-generációt
Több lendület, törődés, kevesebb lojalitás: kutatták a Z-generációt
https://3.bp.blogspot.com/-wljEHBkd6h4/WYsmLtTj-WI/AAAAAAAAFt0/__GCoxdvH7wCbF9rLQ6sN6r7JvbXK0J5QCLcBGAs/s320/william-iven-8515.jpg
https://3.bp.blogspot.com/-wljEHBkd6h4/WYsmLtTj-WI/AAAAAAAAFt0/__GCoxdvH7wCbF9rLQ6sN6r7JvbXK0J5QCLcBGAs/s72-c/william-iven-8515.jpg
VOSZ Baranya Megyei Szervezet
http://www.voszbaranya.hu/2017/08/tobb-lendulet-torodes-kevesebb.html
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/2017/08/tobb-lendulet-torodes-kevesebb.html
true
6053604088147815524
UTF-8
Az összes bejegyzés betöltve Nem találunk bejegyzéseket. Az összes megtekintése Tovább olvasom! Válasz Válasz törlése Törlés By Kezdőoldal OLDALAK BEJEGYZÉSEK Nézzük az összeset! MÉG EZEKET IS AJÁNLJUK! CÍMKE ARCHÍVE KERESÉS ÖSSZES BEJEGYZÉS Not found any post match with your request Vissza az elejére Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Mon Tue Wed Thu Fri Sat Január Február Március Április Május Junius Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Mar Apr Május Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec just now 1 perccel korábban $$1$$ minutes ago 1 órával korábban $$1$$ hours ago Tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago több mint 5 héttel ezelőtt Követők Kövessen THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Másolja ki a teljes kódot! Jelölje ki a teljes kódot! All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy