"Hagyományos" vásárral készül a Szentlőrinci Gazdanapok

MEGOSZTÁS:

Rekordszámú, több mint 400 kiállítót várnak Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítására és szakvásárára, a Szentlőrinci Gazdanapokra, amelyet augusztus 11. és 13. között huszonnegyedik alkalommal tartanak a baranyai kisvárosban.

Pohl Marietta, a szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezetője a rendszerint mintegy 25 ezer érdeklődőt vonzó háromnapos eseményt beharangozó szerdai pécsi sajtótájékoztatón elmondta: a vásártér 80 ezer négyzetméternyi területén megismerhetők az agráriumban használt legújabb erő- és munkagépek, bemutatnak helyi termékeket, őshonos állatokat és lesznek lovasrendezvények is.
Külföldről is érkeznek kiállítók, a legtöbben Horvátországból, de vannak, akik Romániából, Bosznia-Hercegovinából, Németországból és Ausztriából utaznak Szentlőrincre, hogy termékeiket, szolgáltatásaikat kínálják - közölte.
Hozzátette: a gazdanapokhoz ettől az évtől egy Kárpát-medencei gazdasági találkozó is kapcsolódik, amelynek keretében elsőként Székelyföld, az ottani mezőgazdasági kiállítók, helyi termelők, és mások mellett az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége mutatkozhat be.
Pohl Marietta szólt arról, hogy a kiállítás hagyományos szakmai konferenciáján a résztvevők tájékoztatást kaphatnak hazai és európai uniós pályázatokról, a helyitermék-értékesítés jogszabályi környezetéről, az európai innovációs partnerség nyújtotta lehetőségekről.
Az ügyvezető nagy eredménynek nevezte, hogy a vállalkozói központ évről évre önerőből, állami támogatás nélkül képes megrendezni a Szentlőrinci Gazdanapokat, amely hozzájárul vállalkozási, gazdaságfejlesztési célok eléréséhez, határon átnyúló együttműködések megvalósulásához.
Győrvári Márk, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány kuratóriumi elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az online kereskedelem rendkívül gyorsan növekszik, nagy az igény az olyan "hagyományos" vásárok megrendezésére is, mint a Szentlőrinci Gazdanapok. Szavai szerint ez azt bizonyítja, hogy különösen az agrárium szereplői esetében továbbra is szükség van a személyes kontaktusra, eladó és vevő megbeszélésére, az áru megtekintésére.
Végh Gábor vásárigazgató azt mondta: a kiállítás különlegessége, hogy az érdeklődők több gépet működés közben is láthatnak, valamint a szentlőrinci vásártér ad otthont a Nemzeti Vágta egyik előfutamának.

A Szentlőrinci Gazdanapok története
A kilencvenes évek elején, a hatalmas társadalmi és gazdasági változás idején - 1991-ben -, elsősorban a külföldi támogatások és a PHARE program fogadása, a vállalkozói kultúra elterjesztése céljából alapították meg a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítványt. Magyarországon minden megyében működik ilyen szervezet. Alapvető feladatunk a vállalkozások támogatása tanácsadással, képzéssel, mikrohitellel, pályázatírással és más, a helyi sajátosságokra és igényekre épülő projektekkel. Az Európai Unió - a jelentős pénzbeli támogatásokon kívül - önkénteseket is küldött Kelet-Európába, akik tanácsaikkal, tapasztalataikkal segítették a piacgazdaság módszereinek bevezetését, elterjesztését. Nekünk, Baranya megyében a Peace Corps (Békeszolgálat) egyik amerikai szaktanácsadója - egy vietnami veterán - jutott, aki amerikai példák és tapasztalatok alapján vetette fel, hogy szervezzünk az ottanihoz hasonló mezőgazdasági vásárt - „farmer-sót”.

Az ötletet tett követte és 1994-ben megszületett a Baranya Megyei Vállalkozói Központ legnagyobb projektje, a „Szentlőrinci Gazdanapok” mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár. Alapítványunk 22 év óta minden évben és egyre nagyobb volumenben szervezi a vásárt.

Forrás: MTI
Fotó: www.bmvk-gazdanapok.eu


KOMMENTEK

Név

állam,36,Baranya megye,12,Baranya Megyei Prima Díj,2,Bóly,1,Dávid Ferenc,14,foglalkoztatás,31,gazdaság,77,hitel,12,kkv,29,Mohács,3,NAV,10,Pécs,5,tagvállalkozás,5,VOSZ,17,VOSZ Baranya Megyei Szervezet,13,
ltr
item
VOSZ Baranya Megyei Szervezet: "Hagyományos" vásárral készül a Szentlőrinci Gazdanapok
"Hagyományos" vásárral készül a Szentlőrinci Gazdanapok
https://4.bp.blogspot.com/-WmTozNC0HJw/WYHFJxekIMI/AAAAAAAAFrM/jA5pG610t5UrEaxCi7YY2-SiYsHWNO-AwCLcBGAs/s320/szentlorinc_gazdanapok_2016.jpg
https://4.bp.blogspot.com/-WmTozNC0HJw/WYHFJxekIMI/AAAAAAAAFrM/jA5pG610t5UrEaxCi7YY2-SiYsHWNO-AwCLcBGAs/s72-c/szentlorinc_gazdanapok_2016.jpg
VOSZ Baranya Megyei Szervezet
http://www.voszbaranya.hu/2017/08/hagyomanyos-vasarral-keszul.html
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/2017/08/hagyomanyos-vasarral-keszul.html
true
6053604088147815524
UTF-8
Az összes bejegyzés betöltve Nem találunk bejegyzéseket. Az összes megtekintése Tovább olvasom! Válasz Válasz törlése Törlés By Kezdőoldal OLDALAK BEJEGYZÉSEK Nézzük az összeset! MÉG EZEKET IS AJÁNLJUK! CÍMKE ARCHÍVE KERESÉS ÖSSZES BEJEGYZÉS Not found any post match with your request Vissza az elejére Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Mon Tue Wed Thu Fri Sat Január Február Március Április Május Junius Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Mar Apr Május Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec just now 1 perccel korábban $$1$$ minutes ago 1 órával korábban $$1$$ hours ago Tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago több mint 5 héttel ezelőtt Követők Kövessen THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Másolja ki a teljes kódot! Jelölje ki a teljes kódot! All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy