A cégalapítás és a változásbejegyzés online ingyenes

MEGOSZTÁS:

A cégbejegyzésre kötelezett szervezetek megalakulása vagy változásbejegyzési kérelme ingyenes, melyet legegyszerűbb elektronikusan eljuttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.

A cégbejegyzésre kötelezett szervezetek megalakulása vagy változásbejegyzése előtt érdemes előre tisztázni, hogy a szervezetben érintett személyekkel szemben van-e valamilyen kizárási ok. Már 2012 óta kérhető előzetesen igazolás arról, hogy az adott személy vagy cég alkalmas-e arra, hogy egy másik társaságban vezetőként, tagként vagy részvényesként közreműködjön, hogy nem állnak-e fenn vele szemben olyan kizáró okok, melyek az adószám megállapításának megtagadását vagy akár törlését eredményeznék. A kérelem ingyenes, mely beküldhető Ügyfélkapun át egy példányban kitöltve - emelte ki a NAV a közleményében.
Hozzátették: ha előzetesen kiderül valamilyen kizáró feltétel, úgy az bizonyos esetekben orvosolható lehet, még a cégbejegyzési eljárás megkezdése előtt. Érdemes tehát előzetesen ellenőriztetni azoknak magukat, akik vállalkozások tagjai, részvényesei vagy vezetői szeretnének lenni.

Forrás: MTI

KOMMENTEK

Név

állam,36,Baranya megye,12,Baranya Megyei Prima Díj,2,Bóly,1,Dávid Ferenc,14,foglalkoztatás,31,gazdaság,77,hitel,12,kkv,29,Mohács,3,NAV,10,Pécs,5,tagvállalkozás,5,VOSZ,17,VOSZ Baranya Megyei Szervezet,13,
ltr
item
VOSZ Baranya Megyei Szervezet: A cégalapítás és a változásbejegyzés online ingyenes
A cégalapítás és a változásbejegyzés online ingyenes
https://4.bp.blogspot.com/-gx4r8vV7hJM/WaU9HQfIM0I/AAAAAAAAF2o/WjxXt6Sh_2AAS4pq7oTEZVyvibh-_INTQCLcBGAs/s320/thomas-lefebvre-3950.jpg
https://4.bp.blogspot.com/-gx4r8vV7hJM/WaU9HQfIM0I/AAAAAAAAF2o/WjxXt6Sh_2AAS4pq7oTEZVyvibh-_INTQCLcBGAs/s72-c/thomas-lefebvre-3950.jpg
VOSZ Baranya Megyei Szervezet
http://www.voszbaranya.hu/2017/08/a-cegalapitas-es-valtozasbejegyzes.html
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/
http://www.voszbaranya.hu/2017/08/a-cegalapitas-es-valtozasbejegyzes.html
true
6053604088147815524
UTF-8
Az összes bejegyzés betöltve Nem találunk bejegyzéseket. Az összes megtekintése Tovább olvasom! Válasz Válasz törlése Törlés By Kezdőoldal OLDALAK BEJEGYZÉSEK Nézzük az összeset! MÉG EZEKET IS AJÁNLJUK! CÍMKE ARCHÍVE KERESÉS ÖSSZES BEJEGYZÉS Not found any post match with your request Vissza az elejére Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Mon Tue Wed Thu Fri Sat Január Február Március Április Május Junius Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Mar Apr Május Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec just now 1 perccel korábban $$1$$ minutes ago 1 órával korábban $$1$$ hours ago Tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago több mint 5 héttel ezelőtt Követők Kövessen THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Másolja ki a teljes kódot! Jelölje ki a teljes kódot! All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy